A BŐR MEGÚJÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI- A HÁMLASZTÁS
Szeretnéd megtudni, miként lehet egészségesebb és szebb a bőröd? Ennek egyik módja, ha olyan bőrmegújító eljárást alkalmazol, mint például a hámlasztás. Ebben a szakértői cikkben minden szükséges információt megtalálsz arról, hogyan kell ezeket a kezeléseket helyesen alkalmazni.
MIÉRT VAN SZÜKSÉG HÁMLASZTÁSRA?
A bőr hámlása természetes folyamat, mely tulajdonképpen a bőr elhalt hámsejtjeinek a cserélődését jelenti. A bőr több rétegből áll, legfelső rétege, az epidermisz (felhám) pedig maga is többrétegű. A környezettel érintkező, legfelső rétege elhalt, elszarusodott hámsejtekből áll. Ezek, a bőr legfelső rétegét alkotó sejtek időről időre, nagyjából 28 napos ciklusokban leválnak, alattuk pedig folyamatosan újak képződnek. 30 éves kor felett azonban sajnos ez a folyamat elkezd lelassulni. Az évek előrehaladtával a sejtképző folyamat egyre hosszabb időt vesz igénybe, miközben a bőrünkben megindul egy ceramid vesztés is, amely a bőrsejtek összetartásáért felel. Ez vezet ahhoz, hogy bőrünk fakóbb lesz és megvastagodik. Ez a vastagabb bőrréteg visszatartja a melanint, így a bőr öregedéséhez vezet.
A hámlasztás egy kiváló kezelés arra, hogy a bőrnek ezt az öregedési folyamatát lelassítsa, de a bőr egyéb problémáinak kezelésére is alkalmas. Ilyen problémák például a bőrön megjelenő foltok, hegek, és akár a súlyosabb bőrelváltozások is, mint az akne vagy a rozácea.
MILYEN TÍPUSÚ HÁMLASZTÓK, PEELINGEK LÉTEZNEK?
Amikor hámlasztásról beszélünk, akkor valójában a bőr felhámjának kezelését értjük ezalatt. A leggyakoribb hámlasztási forma az úgynevezett mechanikai hámlasztók vagy bőrradírok használata, ezek a kezelések általában otthon is biztonságosan elvégezhetők. A legkíméletesebb eljárás a biológiai hámlasztás, ezért minden bőrtípusra biztonsággal alkalmazható. Ezzel szemben a kémiai hámlasztásnak számos formája létezik, ezek közül pedig néhány csak és kizárólag professzionális keretek között alkalmazható, hiszen nem veszélytelen beavatkozás.
MI IS PONTOSAN A KÉMIAI HÁMLASZTÁS?
A kémiai hámlasztás olyan eljárás, amely során különböző kémiai anyagok alkalmazásával gyengéden eltávolíthatók az elhalt hámsejtek, valamint a felső hámréteg, így javítható a bőr textúrája és teljes mértékben megújíthatók a bőr különböző rétegei. A kémiai hámlasztó eljárások alkalmazhatók a bőr fiatalítására, a pigmentfoltok kezelésére, a ráncok csökkentésére és más bőrproblémák enyhítésére is. Fontos azonban megjegyezni, hogy a kémiai hámlasztásnak lehetnek bizonyos előnyei és veszélyei, és az eredmények egyénenként változhatnak.
MILYEN TÍPUSAI VANNAK A KÉMIAI HÁMLASZTÁSNAK?
A kémiai hámlasztásnak több típusa létezik, ráadásul többféleképp is kategorizálhatók: osztályozhatjuk őket a használt kémiai anyagok alapján is, valamint tipizálhatók a hámlasztás mélysége szerint is. Emellett léteznek otthoni és professzionális eljárások is a kémiai hámlasztás területén.
A hámlasztáshoz használt kémiai anyagok a különböző savak, amelyek más-más hatással és erősséggel rendelkeznek.
Az alfa-hidroxi savak (AHA) főként a bőr felszínén található elhalt sejteket távolítják el, és segíthetnek a bőr textúrájának javításában. A bőrápolásban leggyakrabban használt AHA-savak a glikolsav, a tejsav és a mandulasav. Glikolsav (glycolic acid) kismolekulájú, így a bőrbe könnyen tud behatolni. Hámoldó, regeneráló, bőrmegújító, halványítja a bőr elszíneződéseit. Fokozza a kollagén termelődését ezáltal csökkenti a hegek mélységét. Nagyon érzékeny vagy rosaceás bőrre nem ajánlott. Tejsav (lactic acid) a tejsavbaktérium hatására a laktózból, vagyis a tejcukorból keletkezik, az emberi szervezetben is megtalálható. Stimulálja a hám speciális zsíranyagának a ceramidnak a szintézisét, ezáltal támogatja a bőrbarriert, így gátolja a felhám vízvesztését. A bőr önregeneráló folyamatait segíti. Mandulasav (mandelic acid) antibakteriális, faggyúszabályozó, gyulladáscsökkentő, továbbá kollagénszintézist fokozó hatású, így aknekezelésre és a bőr regenerálására egyaránt használható.
A béta-hidroxi savak (BHA) hatékonyabbak lehetnek a faggyú eltávolításában és a pórusok tisztításában, ezért gyakran használják zsíros vagy pattanásokra hajlamos bőr esetén, ilyen sav például az olajban oldódó szalicilsav, ami a természetben például a fűzfakéregben található. A BHA hámlasztók nem okoznak fényérzékenységet, azonban agresszív sav lévén a használata során gyakran túlszárítják a bőrt és viszkető, hámló területek alakulnak ki. Éppen ezért, körültekintően kell eljárni alkalmazása során, szalicilsavra érzékeny bőrre egyáltalán nem ajánlott.
A polyhidroxy savak (PHA) nagyobb molekulaméretüknek köszönhetően nem tudnak mélyebben a bőrbe hatolni és így kevésbé iritálóak, azaz érzékenyebb bőrűeknek ideális, akiknek a bőre kevésbé tolerálja a többi hámlasztót. További előnyös tulajdonságokkal is rendelkeznek, mint például antioxidáns vagy hidratáló hatás. Mivel leginkább a bőr felső rétegeiben fejtik ki hatásukat, így fényérzékenyítő hatás nélkül segítenek a bőrmegújításban, érzékeny, rosaceás bőrre is biztonsággal alkalmazhatóak. PHA-savak például a gluconolactone, a glükoheptanolakton, lactobionsav. A gluconolactone nem fényérzékenyítő, sőt akár 50%-kal megnöveli a bőr UV sugárzással szembeni védekező képességét. Éppen ezért, nyáron is gond nélkül, nyugodtan használható!
A kémiai hámlasztás erősség szerint is változhat, megkülönböztethetünk felszíni, középmély és mélyhámlasztást is.
A felszíni hámlasztás a leggyengébb ezek közül, fiatalabb bőr esetén alkalmazható, ragyogásfokozó kezelés, amely segít a kozmetikai hatóanyagok mélyebb hasznosulásában, valamint a bőr felfrissítésére és az elhalt hámsejtek eltávolítására is alkalmas. Hatására a bőr hidratáltabb, a bőrproblémák enyhülnek. Legtöbbször gyümölcssavat, tejsavat, glikolsavat vagy szalicilsavat használnak ehhez a kezeléshez. Enyhe hámlasztást akár otthoni, drogériás hámlasztókkal is végezhetünk, ezekben legtöbbször gyümölcssavak találhatók, azonban a kezelés kozmetikai, illetve professzionális, orvosi verziója sokkal hatékonyabb, látványosabb eredményeket nyújthat.
A középmély hámlasztásokat ezzel szemben csak és kizárólag szakember végzi, professzionális körülmények között. Érettebb bőr esetén alkalmazhatók és képesek a teljes bőrmegújításra, ezáltal az öregedés látható jelei, a ráncok, finom vonalak, valamint a napfény okozta bőrkárosodás és a pigmentfoltok is kezelhetők vele.
Az orvosi mélyhámlasztás egy erősen invazív, orvosi szaktudást igénylő kezelés, amely során a bőr felső rétege(i)t savas hámlasztás segítségével teljesen eltávolítják, ez segíti a bőr teljes megújulását. Mivel teljes új bőrréteg képződik a kezelés után, így hosszú felépülési idővel jár.
HOGYAN HASZNÁLJUK A KÉMIAI HÁMLASZTÓKAT?
A helyes használat kulcsfontosságú, hiszen a savak mindennapos használata elvékonyíthatja a bőrt. A bőrápolás során fontos, hogy minden új terméket fokozatosan építsünk be a rutinunkba. Leginkább azért, hogy a bőrnek legyen ideje hozzászokni az újdonsághoz. Ez a savaknál kifejezetten fontos.
Számításba kell venni azt is, hogy a hámréteg mennyire érzékeny. Mindig tanácsos az elérhető legalacsonyabb koncentrációval kezdeni, és heti egyszer, maximum kétszer használni. A gyakoriságot idővel lehet növelni, ha pedig egy üveggel elhasználtunk, magasabb százalékra is válthatunk, ha szeretnénk. Mindenki bőre egyedi és saját maga érzi, mi számára a megfelelő rutin, azonban érdemes az otthoni kísérletezés helyett minden esetben, akár az enyhe hámlasztás elvégzésére is szakemberhez fordulni.
Abban az esetben, ha túl gyakran vagy túl erős koncentrációjú készítményt alkalmaztunk, érdemes tíz nap szünetet tartani – és persze ezután gyengédebb termékre váltani. A C-vitamint, retinolt és a niacinamidot a hámlasztós napokon pedig teljesen hagyjuk ki, mert együttes hatásuk irritációt okozhat.
Reggeli tisztításnak megfelel a langyos vizes arcmosás, mellé pedig feltétlen hidratáljunk. Sminket sem ajánlatos feltenni, amíg rendbe nem jön a bőrünk. Kerüljük a parfümös, alkoholos, teafaolajos termékeket. Ha úgy érezzük, ég az arcunk, egy puha vizes ronggyal borogathatjuk, de semmiképp se dörzsöljük.
Olyan évszakra időzítsük a hámlasztást amikor nem napozunk, és a nap sem süt olyan erősen-szeptember végétől kora tavaszig ideálisak erre a körülmények. A kezelések időtartalma alatt se felejtkezzünk meg a fényvédelemről!
MIT ÉRDEMES TUDNI A MECHANIKAI HÁMLASZTÁSRÓL?
A mechanikai vagy fizikai hámlasztók általában apró szemcséket tartalmaznak, amelyek finoman dörzsölve, masszírozva távolítják el a nemkívánatos hámsejteket. Ezek az apró szemcsék lehetnek magőrlemények (általában olívabogyó vagy barack őrölt magja), kávézacc, ásványi só, cukorszemcsék, őrölt habkő, polyetilén- vagy viaszgolyócskák, jojobagyöngyök, de akár szilícium-dioxid darabkák is. A bőrradírok előnye, hogy nemcsak a hámsejteket távolítják el, hanem fokozzák a vérkeringést is az érintett területen. Segítenek abban, hogy a különféle hatóanyagok el tudjanak jutni a bőr mélyebb rétegeibe és ott fejtsék ki hatásukat. Ha valaki a radírozást a rendszeres rutin részévé teszi, akkor elősegíti a bőr tisztulását, így a pórusok nem tudnak eltömődni.
Mindig nagyon apró, finom szemcsékkel rendelkező terméket válasszunk, mert a túlságosan durva szemcséjű termékek károsíthatják a bőr felszínt és mikrosérüléseket okozhatnak. Még a finomszemcsés radírozással sem szabad túlzásba esni, elegendő hetente egy alkalommal használni. Így a hámrétegnek kellő ideje van regenerálódni, és az elhalt sejtek helyét átvehetik az újak. Túl gyakori használatuk ugyanis pont ellentétes hatást vált ki, mint amit várunk tőlük. A túlzásba vitt koptatást az agy vészállapotként értelmezi, és a hámsejtek osztódásának fokozására ad parancsot, vagyis védekezésképpen felvastagítja a szaruréteget, a bőr érzékenyebb lesz, elkezd hámlani, húzódni kezd és sérülékenyebb lesz. A mechanikai bőrradír nem ajánlott, érzékeny, gyulladt, aknés, rosaceás bőrre, mivel a dörzsszemcsék megsérthetik a gyulladt felületet, és ez irritációt okozhat.
A rendszeres bőrradírozás megkönnyíti az elhalt hámsejtek eltávolítását - látni és érezni lehet a különbséget. A LYSANDE® Hibiszkusz arcradírt extra finom szemcséjű olívamag őrleménye és hibiszkusz AHA tartalmának köszönhetően gyengéden eltávolítja az elhalt hámsejteket. A termék nagy mértékben élénkíti az új bőrsejtek képződését, így tisztább, egyenletesebb, tónusosabb bőrt eredményez. Panthenol, E vitamin tartalma és egyéb antioxidáns hatóanyagai erősítik a bőrt, valamint segítenek megőrizni a bőr védő funkcióját.
MI A BIOLÓGIAI, AZAZ ENZIMES PEELING?
A biológiai peelingek enzimeket tartalmaznak. A kozmetikai gyakorlatban főként az ún. fehérjebontó enzimeket (proteinázok, peptidázok) részesítik előnyben, melyek drasztikus beavatkozástól mentesen bontják meg a szarusejtek közötti állományt, ezzel segítve az elhalt sejtek leválását a bőrről. Gyakran alkalmazzák erre a célra a papajából kivont papaint, az ananászból nyert bromelint, de olykor találkozhatunk baktériumok által előállított fehérjebontó enzimmel pl. a substilizinnel is. Érzékeny, gyulladásra hajlamos, valamint gyulladt, aknés bőrök esetén is használhatóak, megfelelő nappali fényvédelem mellett nyáron is biztonsággal alkalmazhatóak.
Összegezve, a hámlasztás lehetővé teszi, hogy a krémek, szérumok hatóanyagai jobban hasznosuljanak. Arra kell odafigyelni, hogy ne vigyük túlzásba, azaz ne távolítsuk el a bőr természetes olajait, mert azzal épp magunk ellen dolgozunk. Minden esetben konzultáljunk szakemberrel, így biztonságosan, mellékhatások és irritáció nélkül újíthatjuk meg bőrünket!
Személyre szabott ingyenes telefonos konzultációnk során tartalmas tanácsokkal látunk el az otthoni bőrápolási rutinod kialakításához és a saját bőrödnek szükséges hatóanyagokkal rendelkező natúrkozmetikai termékek kiválasztásához.
Részletekért kattints: BŐRÁPOLÁSI TANÁCSADÁS
Ez az írásunk is érdekes lehet:
Miért nem elegendő arckrémet használni? Miért fontos előtte a megfelelő tisztítás?
A száraz bőr- A száraz bőr okai, tünetei, ápolása